1. rész

Sziasztok!
Hú.. nem is tudom, hogy mit mondjak...talán csak annyit hogy KÖSZÖNÖM! Köszönöm a 9 feliratkozót, a +300  oldal megtekintést és a pipákat na meg a kommentárokat! Nagyon jól esett:) Nem hittem volna, hogy már az elején aratni fog:) jó olvasást az első részhez:)



Igen, valóban jól gondoltam Odetta jött be a szobámba. Kedvesen végig simított arcomon és elhúzta a függönyt.  A fröcskölő hangból ítélve, kitöltötte nekem a tejes kávémat.  Mikor ő van mindig azt kapok. Annyira törődik velem és annyira kedves. Besüppedt mellettem a szivacs. Illedelmesen megköszöntem, hogy a kezembe adta a bögrét és beszélgetni kezdtünk.  Hogylétemről kérdezgetett. Mosolyogva bólintottam, hogy megvagyok csak kicsit már hiányzott. Beszélgettünk még egy kicsit, majd felállt.

- Várj!-állítottam meg.- A múlthéten behoztak egy beteget. A-azt hiszem, hogy néma. A főnővér nagyon kiabált vele.- próbáltam elmondani azokat amikre emlékeztem.

Szomorúan rázta a fejét, hogy ő nem tud ilyenről. Valószínűleg még nem kapott szobát.  A fenébe.. annyira megszeretném ismerni de miért érzem úgy, hogy nem fogom? De megfogom! Pozitívan kell álljak a dolgokhoz, mert akkor minden sikerül! Letettem az üres bögrét az éjjeli szekrényemre és elfeküdtem az ágyon. Éreztem ahogy az álmosság eluralkodik rajtam. Már majdnem elaludtam mikor meghallottam egy hangot a fal másik oldalán. Valaki énekelt. közelebb húzottam a falhoz és hallgatózni kezdtem.

"I see what it's like  /Látom, hogy milyen /
I see what it's like for day and night  / Látom, hogy milyen az éjszakákból és a nappalokból /
Never together"  / Soha együtt /

Mintha egy angyal dalolt volna. Melegség járta át testem és hangja megdobogtatta szívem. Bőröm libabőrös lett és megszűnt a világ. Ilyen gyönyörű hangot még sose hallottam. Közelebb húzódtam a falhoz hátha énekel még. De nem... már elnémult. Szomorúan hajtottam fejemet a párnába és csak is a szöveg járt az agyamban, a hang és a titokzatos valaki aki a hang gazdája. Abban biztos vagyok, hogy férfi hang volt. Pillanatokkal később megint hallottam. Ha fülem nem csal azt énekelte, hogy "You and I". Ez annyira gyönyörű. Minél hamarabb megkel ismernem ezt az embert.
Lehunytam szememet és csak hallgattam az angyal teremtette hangot, majd mosolyogva álomba szenderültem.

Csak futottam és futottam. Valakit kerestem, de nem tudom kit. 
"Nyisd ki a szemed és újra látni fogsz!" Hallottam egy hangot, de nem tudom kié, vagy hogy honnan jöhetett. Próbáltam felemelni szemhéjamat, de nem ment. Ujjaimat rátapasztottam szememre és húzni kezdtem, de így se sikerült.
"Nem megy! Nem tudom kinyitni!" kiabáltam, sírtam, zokogtam... Nem jött hang...sehonnan. Leültem török ülésbe és kezemet arcom elé emeltem.
" Mert valakinek segítenie kell! De neked kell megtalálni azt az embert. De még hosszú út áll előtted, előttetek."
" Ki vagy? És kiről beszélsz? Segíts!"  kiáltottam, de nem kaptam választ. Megremegett alattam a föld én pedig éreztem ahogy zuhanok. Sikítani akartam de nem jött hang a torkomból. Magam előtt kapálóztam, majd megbénultam. 

Hirtelen felültem az ágyban és ziháltam. Megtöröltem szememet és meggyőződtem róla, hogy az előbbit csak álmodtam. Ha álmodtam is akkor se látok. Ezután se fog akár kivel fogok találkozni, akárki akar segíteni. Már nem kapom vissza a fényt a szememben. Ez az egyetlen olyan dolog amiben már nem tudok optimista lenni. Rajtam már senki se tud segíteni.

"I been holdin’ on so tight  / már túl szorosan tartalak, /
With nothing in between" / A semmi között /


Megint hallottam a hangot.  Szinte mintha tudná mit érzek. Hiszen olyan szorosan tartottam ki a mellett, hogy vissza kapom a látásom. A semmi között... lebegek és tudom, hogy már nincs kiút.

Belebújtam a papucsomba és megigazítottam a hálóingemet és szorosan a fal mellett haladva kerestem az ajtó kilincset. Mikor megtaláltam nehezen lenyomtam és kimentem a szobámból. Elmentem a mellettem lévő szoba mellett.

" There is always hope " / mindig van remény /

Ez a hang..és ez a dal...ez annyira szép. Beakartam nyitni hozzá, de az ajtó zárva volt. Szomorúan mentem be az ebédlőbe elfogyasztani a vacsorámat. De nem tudtam enni. Mindig ez a hang járt a fejemben. Képtelen voltam kiverni gondolataimból.
Egyetlen egy falatot ettem szendvicsemből és vissza mentem a szobámba. Csöndben ültem az ágyon, mozdulni se akartam, hogy le ne maradjak egyetlen egy hangról se, de nem énekelt.
Felvettem egy cipőt és kimentem a kertbe. Ma még kint se voltam. Szegény madárkák biztos éhesek már. Leültem a padra és széttörtem apró darabokra a nem régiben kapott szendvicset és lettem magam mellé egy szalvétát és rászórtam egy kevéskét, de markomban is hagytam. Perceken belül egy madárka talpacskáit éreztem tenyeremben. Csőrével itt-ott meg csípet, de nem erősen. Talán elfogyott a kenyér morzsa? Magam mellé nyúltam és ismét kezembe szórtam egy kevéskét. hálásán megköszönte egy kis csipogással, majd elszállt. Kezdtem fázni úgy, hogy visszamentem az épületbe. Levettem lábbelimet és befeküdtem az ágyba. Gondosan betakartam magamat és vártam Odettát, hogy bejöjjön és beszélgessünk. De nem tette...egy másik nővérke jött be.

-Odettának sürgősen elkellet mennie és röstelli, hogy nem tudott elköszönni de két nap múlva visszajön.- közölte velem a nővér.

Bólintottam egyet, hogy megértettem és becsuktam a szememet, hogy pihentessem. Vagyis a gondolataimat pihentessem inkább.
Aznap többet nem hallottam azt az angyali hangot. De álmomban viszont igen. Nagyon halkan, de hallottam. Énekelt... nekem énekelt...