11. rész

Sziasztok!
Rájöttem valamire. Nem tudok elszakadni tőletek! Ha szomorú vagyok akkor mindig feljövök ide és újra olvasom a részeket, kommentárokat.  Valami olyan varászt ültettem bele ebbe a blogba amire nem tudok rájönni, hogy mi lehet az.
Íme az új rész! akik még olvassák a blogot azok kommenteljenek kérem!


A műtét egyre gyorsabban közeledik és én pedig egyre bizonytalanabbá válok. Biztos ezt szeretném? Benne van a pakliban, hogy nem sikerül. Elviselnék még egy kudarcot? Nem... biztos, hogy nem. De nem akarok csalódást okozni Louis-nak. Elvégre már kifizette a műtétet. Na meg természetesen nem csak mindig a rosszra kell gondolni. Benne van a pakliban az is, hogy meggyógyul a szemem nem?  Újra látni.. Színek, táj, emberek. Láthatom a barátait és láthatom Louist!!  Bár... nem mindegy már, hogy látom-e őt vagy nem? Az érzéseimen nem változtat semmin, ha csúnya, ha gyönyörű. Csak fekszem az ágyamban és hallgatom csodás hangját. Néha.. átkopogok neki és ő erőteljesebben énekel. Hangjával megnyugtat. November 29. van. A műtét November 30-ra van kiírva.  Jól esne, ha vele tudnék most aludni, de természetesen ez nem lehetséges. Habár... nem most fordulna elő először, hogy megszegem a szabályokat nem? Belebújtam papucsomba és halkan átosontam Louishoz.

- Mit csinálsz?- hallottam meg fáradt és egyben ijedt hangját. Lépteit egyre közelebbről hallottam.
Karjait derekam köré csavarta és magához vont.- Nem szabad ezt, te is tudod!- mosolyogva meghúztam vállamat és megpusziltam az arcát.
Halkan kuncogott és elvezetett az ágyához. Elfektetett az ágyon, amitől elpirultam. Bebújt mellém és betakart minket. Hasamat simogatta már egy ideje mikor felé fordultam.  Olyan közel volt az arcunk, hogy éreztem ahogy kifújta a levegőt.

- Tommo... én még sosem csókolóztam.- suttogtam.

~Louis Tomlinson~

Amikor abba hagyta a kopogást azt hittem elaludt, de tévedtem. Percekkel később kinyílt az ajtóm és ő jött be rajta. Gyorsan oda siettem hozzá és kedvem volt leszidni, hogy- hogy csinálhat ekkora hülyeséget, de  még is örültem, hogy megtette. Holnap van a műtéte... lehet, hogy fél. Gyengéden magamhoz öleltem, majd lefektettem az ágyamra. Elpirult, majd bebújtam mellé és egy ideig hasát simogattam, miközben belélegeztem hajának isteni illatát. Percekkel később felém fordult. Olyan közel volt hozzám, hogy éreztem lélegzet vételét.

- Tommo... én még sosem csókolóztam.- suttogta.

Nagyon meglepődtem mikor ezt mondta. Tudtam, hogy nem nagyon volt fiúkkal dolga, de nem hittem volna, hogy még sosem csókolózott. Egyáltalán miért mondta most ezt? Talán azt akarja, hogy megcsókoljam?

- Nos, én sem.- mondtam, majd elnevette magát.
- De Louis, én komolyan még soha.- a szájára tudtam csak gondolni egész végig.- Még egy szájra puszi se volt soha. - ettől még jobban meglepődtem.
- É-és szeretnéd, hogy most meg- megpusziljam a szád?- minden porcikám remegett a gondolattól.

Láttam pirosodó arcát és nem mondom... az enyém is az volt. Már azt hittem, hogy nem válaszol, de rábólintott. Ebben a pillanatban azt hittem, hogy szívrohamot kapok annyira megörültem.

- O-oké.- suttogtam és közel hajoltam hozzá, amennyire csak lehetett.

Élesen beszívta a levegőt és visszatartotta amitől elmosolyodtam. Ő is ideges. Komolyan mondom az első csókomnál nem voltam ennyire kikészülve, mint most.  Lehunyta a szemét és én is, majd nem habozva tovább  megcsókoltam telt ajkait. A szivem követhetetlen  ütembe vert. Kezét arcomra tette, én pedig az enyémet a derekára.  Fogalmam sincs mi volt ez az érzés. Mármint bizsergett szó szerint a szám. Sokáig elidőzött a szám az övén, majd elhúzódtam. Nem akartam megtörténni ezt a csodálatos pillanatot, de látni akartam. Éreztem ahogy libabőrös lett a dereka. Másodpercekkel később  megint megéreztem ajkait. Meglepődtem, de tudtam mit érez. Nem bírtam elszakadni ajkaitól és ő sem. Apróra kinyitotta száját, mintha azt akarná, hogy megcsókoljam. Lassan és óvatosan megcsókoltam. Eszméletlenül csókol. Beletúrt a hajamba és a kezem pedig  feljebb tolta a pólót derekáról, ahogy vadabb lett a csókunk. Bekövetkezett amitől féltem. A haverom jelzett. Lent gondok vannak. Merevedésem combjának nyomódott. Oh, a fenémbe. Nem akarom megijeszteni. Próbáltam a hátamra fordulni, de jött velem  ő is és hasamra ült. Jézusom. Nem tudja mibe ment bele. Simogattam a hátát miközben ő fejem mellett támaszkodott. Percekkel később elhúzódott. Szaporán vette a levegőt, ahogy én is.

- Bocsánat.

-Miért? - furán néztem rá.- Én csókoltalak meg. Számolnom kellett volna azzal, hogy csodás szád van Hope- kuncogtam és megpusziltam az arcát.  Arcát elöntötte a forróság.


A jég... megtört közöttünk.

10.rész

Sziasztok!
Mint mondtam elég ritkán tudom hozni a részeket, de  igyekszem. Beteg lettem szóval megfogattam, hogy egész napomat  a laptop előtt vagy a telefonom előtt fogom tölteni. (( iphone-non van egy alkalmazás  ami nem blogger  de sikeresen áttudom küldeni a laptopra  a részt)). Szóval!  Lehet legépelek előre pár részt a blogjaimba, hogy előbb tudjam hozni nektek!:) Téli szünetben valószínűleg jobban tudok majd koncentrálni bár ki tudja, hogy alakul. December 1. lesz egy éves a blog amin egy extra hosszú résszel szeretnék szolgálni, ahogy megpróbálok karácsonykor és mikuláskor is! Előre nem ígérek semmit, de nem is húzom tovább a szót köszönöm az új díjakat a kommentárokat! Imádlak titeket, hogy még ilyen hosszú idő után is kitartotok mellettem!! Fel sem tudjátok fogni milyen nagyszerű érzés, hogyha az író mellett ott állnak az olvasói! Köszönöm szépen!
5 komi és következő rész <3

Dóri xx

~Hope szemszöge~

Nem hiszek a fülemnek. Biztos vagyok benne, hogy tisztán hallottam amit mondott. Vegyem le a pólómat? Mégis minek? Valószínűleg elég fehérnek látszódhatott az arcom, ugyanis lesápadtam. Louis megismételte a kérdést, majd a hangjából ítélve leesett neki, hogy mit kért tőlem. Vegyem le a pólómat? Ez most komoly? Akárki ránk nyithat. Oh, igen persze Hope... Azt kérik tőled, hogy vedd le a felsődet és te csak azért aggódsz, hogy benyit-e valaki. 

- Azért mondtam, hogy vedd le, mert megakartam nézni a mellméreted.-elhallgatott.- Mármint csak azért, hogy tudjam milyet kell venni vagy na... Szóval érted...

Tetszett az érzes, hogy Louis miattam lett zavarba még hogyha igazából ő hozta magát ilyen helyzetbe. Attól még elég aranyos volt. De természetesen nem fogom levenni a pólómat.

-Majd megkérdezem az egyik nővért- kitapogattam óvatosan arcát és megpusziltam. 

Éreztem a túl játszott letőrtséget hangjában ami újra nevetésre kéztetett. 

Egy hét és szemműtét. Két hét és levehetem a kötést... Az-az újra láthatok. Nagyon izgatottá vállok, hogyha erre gondolok. Várjunk csak.... A műtét után komolyan odaköltözöm Louishoz? Neeem. Ezt nem gondoltam át teljesen. Mégis, hogy mehettem ebbe bele? Oda költözni igazából egy vadidegenhez akiről csak annyit tudok, hogy a sok stressz hatására megnémúlt.. Vagyis félig csak. És, hogy szeret énekelni 4 haverjával. Akik szintén nagyon vicces emberek. 

Vajon Louis, hogy nézhet ki? Egyre jobban furdal a kiváncsiság. Már allig emlékszem a színekre sőt a nagy részét el felejtettem... Már nem tudom milyen az a naplemente sárga, a babarózsaszín, az égszín kék vagy a rozsda vörös. Már fogalmam sincs arról,  hogy a házunk színe milyen volt és már foga....

- Lekéne menni vacsorázni- ajánlotta fel amire szimplán csak bólintottam.

Óvatosan felállított es megfogta a kezem. Amikor ezt teszi mindig görcsbe rándul a gyomrom. Segített  bemenni az étkezőbe, majd leultetett.  Hamarosan két tálcával tért vissza a hangokból ítélve és az álam alá nyúlt és gyengéden kinyitotta számat, majd  megetetett. Imádtam mikor ezt csinálja. Kit álltatok? Minden egyes porcikáját imádom Louisnak. Ő az én szemem és én vagyok az ő hangja. Mintha egy ember lennénk. Istenem mikre gondolok...  

- Min gondolkodsz?-nevetett- Olyan vicces arcod volt.

- Semmin- megráztam egy idő után a fejemet.- kimegyunk megetetni a madarakat?- zsebembe tettem a kenyér darabokat. - Utolsó napokban vagyunk mielőtt elköltöznének - lehajtottam a fejem.

-Persze- átölelt és apró, de magabiztos léptekkel előre haladtunk.

A napfénye már gyenge volt. Nem sütötte már úgy az arcomat mint az ősz sugarai. Összetörtem a kenyérdarabokat és vártam, hogy tenyerembe másszanak, de csak egy madárka jott... Elmentek. Szemeimbe könnyek gyűltek, majd megsimogattam a madárka fejét és megpusziltam. Amikor már egyetlen egy darab morzsa darabot sem éreztem a kezembe magamhoz öleltem és így szóltam:

- Örülök, hogy évekig ilyen barátaim lehettek, mint ti. Vigyázzatok magatokra és add át a többieknek is az üzenetemet- kezemet óvatosan megemeltem, hogy elszálljon. Sose sírtam egy búcsúnál sem, mert tudtam, hogy viszont hallom őket, de... Ez most más. Vége van. Elszálltak... Én pedid elmegyek. 

- Nagyon fontosak voltak neked igaz?- törte meg a csendet amire bólintottam. 

- Mindig felvidítottak énekükkel.- lehunytam a szemem.

- Hát... Akkor ezentúl én fogok énekelni neked- átölelt és éreztem hangjában, hogy mosolyog.

Annyira kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet az a mosoly. Biztos nagyon gyönyörű. Szeretném már látni, de mivan hogyha nem sikerül a műtét? Továbbra sem hagyhatom el a klinikát amíg benem töltöm a 18-t.

- Mesélj magadról.- kérleltem.

- 21 éves vagyok(( a blogban mégcsak 2013 van tudjátok)) Itt születtem ebben a kis városban. Van négy húgom és....

- Ezeket már elmondtad... Sose meséltél nekem a munkádról..

~Louis Tomlinson~

Ezt a kérdést mindig próbáltam kikerülni...

Mégis, hogy mondjam el neki, hogy a One Direction híres énekese vagyok miután azt mondtam neki, hogy hobbiból énekelek?

Mély levegőt vettem, majd neki kezdtem

- Az a helyzet, hogy énekelek.... És nem hobbiként ahogy múltkor mondtam. Csak nem akartam elmondani, mert jó volt egy olyan emberrel beszélni aki nem bánik velem másképp mert a One Direction tagja vagyok.- a végére elhallkultam.

- Tehát híresség vagy. Ismerős volt a hangod de nem tudtam miért. Nagyon nem hallottam még rólatok. Mennyire vagytok híresek? Amúgy igazán elmondhattad volna nekem... Szerintem a hírességek és az átlag emberek ugyanolyanok. Viszont fáj, hogy hazudtál. Elvégre a bizalom nagyon fontos. Én meg bízok benned, de úgy néz ki te nem....

Basszus... Tudtam, hogy megfogom bántani. Viszont örültem neki, hogy így reagálta le.  Megfogtam a kezét amit ezuttal elhúzott.

- Hope kérlek! A bandánk világhírű. És amikor megtudtam, hogy te nem tudod kivagyok persze, hogy fogtam ezt a remek lehetőséget és nem mondtam el. Olyan régen bántak velem emberként és amikor jobban megismertelek már nem tudtam, hogy mondjam el. És de Hope. Bízom benned- végre hagyta, hogy megfogjam a kezét.

- Megígéred, hogy nincs több hazugság?- kérdezte amire hallkan válaszoltam.- Te fizetted ki a szemműtétet igaz?

- Ennyire átlátszó lennék?- sóhajtottam, mire nevetve bólintott.

- Vissza fogom fizetni neked.

- Nem!! Vagyis izé... Nem kell... ezt vedd úgy, hogy ez a hálám, hogy megismerhettelek.- magamhoz öleltem.

- Nem Louis. Én tartozom hálával neked....

9. rész

Sziasztok:)
Ezt a részt már az nap elkezdtem amikor feltettem a nyolcadikat. Nagyon  sajnálom, hogy csak most  voltam képes megírni, de nem könnyű a gimi. Ezentúl próbálom  azért  gyakrabban hozni de nem igérem, hogy ez hetente menni fog, mert nem csak ez az egy blogom van:|| igyekszem párat mihamarabb befejezni, hogy  időt szakítsak az "újakra". Remélem még azért vártátok az új részt..
Na de 3 komi és kövi:* jó olvasást bébik :))



Már két hete annak hogy Louis barátai meglátogattak minket. Niall néha felhívja őt, hogy kérdezzen rólam, illetve rólunk. teljesen megszállottja lett annak, hogy össze hozzon engem és Louis-t.  Titokban természetesen én is szurkolok Niallnek, de igazából Louison múlik minden.
A napokban kiderült, hogy az intézmény kifizeti nekem a szemműtétet. (( Eléggé furcsálom ezt, hiszen két éve folyamatosan leszarják )) Kicsit úgy érzem, hogy Louis-nak is van ehhez köze, de nem merek érte szólni. Ne hogy rossz néven vegye...
Igazából félek és egyben izgatott is vagyok. Mert mi van, ha nem sikerül és minden reményem el hagy, hogy látni fogok valaha is? Viszont izgatott is vagyok, mert ott van még is az a "ha". Ha sikerül a műtét akkor megint látni fogok. Ha megint látni fogok elmehetek innen. Ha elmehetek innen, van esélyem Lousnál. Ha van esélyem Louisnál akkor remélhetőleg össze jövünk. Ha összejövünk végre megkapom azt amit régóta nem kaptam meg. Szeretetet.

- Hope!! Hope!!- ugrott az ágyamra Lou.- Képzeld haza mehetek!!

Hogy mi?! Hirtelen minden lelassult körülöttem. Ez nem lehetséges. Hiszen...hiszen akkor most ki lesz az én szemem? Elvégre... amióta itt van Louis azóta nem kellett a nővéreknek etetnie. Megtette ő, helyettük. Én voltam Tommo szája és ő az én szemem. Kiegészítettük egymást. Nem mehet el. Kivel fogok kint ülni a magán kertben? Kivel fogom etetni a madarakat? Olyan sokat volt velem, hogy el is felejtettem mi az a magány. Most nem mehet el!! Még nem!

- Minden rendben? Miért sírsz?- ijedt, és egyben szomorú volt a hangja miközben a könnyeimet törölgette. Észre se vettem, hogy bekönnyeztem.
- Itt hagysz? - suttogtam. Miután kimondtam reméltem, hogy nem hallja meg, de késő volt. Éreztem ahogy meg fagy közöttünk a levegő.- Egyedül maradok...
- Hát... akkor miért nem jössz velem?

Álljunk csak meg. Most tényleg azt kérte, hogy költözzek hozzá? Tényleg ezt kérte volna? Nem csak én hallucináltam? Hogy költözhetnék oda hozzá? elég nagy pofátlanság lenne... Meg hát együtt sem vagyunk...
Lassan kifújtam az idáig magamban tartott levegőt, amit nem vettem észre, hogy bent tartok, majd ránéztem Louisra.

- Nem lehet. A műtétig nem hagyhatom el ezt a helyet. Ne feledd!- szomorúan hajtottam le a fejemet.
- De hát az még egy hét!-  éreztem tekintetét rajtam.- Bent maradok veled.- mondta egy hosszabb csönd után.
- Mi? Nem kell!- mosolyogtam.- Egy hét! Utána műtét és kijöhetek- izgatott lettem.
- És a műtét után oda költözöl hozzám?- kérdezte mire megráztam a fejem.- Kérlek, megmutatnám neked egész Londont! - magához ölelt.
- Nem lehet Tommo.- viszonoztam ölelését.- Nem akarom, hogy azt érezd kihasznállak.- suttogtam.
- Ezt most komolyan gondoltad?

~ Louis  szemszöge ~


Még most  is dühítenek Hope szavai. Hogy érezhetném azt, hogy kihasznál miközben igazság szerint én használom ki őt. Oda akarom láncolni magamhoz miközben  a műtét után élhetné az életét. Magam mellett akarom tudni csak, hogy ne legyek egyedül és boldog legyek. Úgy érzem, hogy  mellette mindenki visszakapná a régi Louist. Önmagam lehetnék... De még mindig nem tudja ki is vagyok valójában. És ha ez még nem is lenne elég...
Ekkor beugrott minden. Ha ő látni fog... akkor látni fog engem is. Mi van, ha a külsőm, majd nem fog tetszeni neki? Mi van ha...

A gondolkodásból Hope édes szuszogása szakított ki. Ránéztem a mellkasomon fekvő lányra és kisimítottam arcából pár hajtincset.  Tényleg olyan mint egy angyal. És olyan ártatlan. Fogadjunk, hogy még csókolózni sem csókolózott életében. Ha belegondolok, hogy megérinthetném az ajkát az... az olyan felemelő érzés lenne. Ő olyan tiszta és én lehetek az aki bemocskolhatja. Már a gondolattól lüktetést érzek az alfelembe.
Hope nagy szemekkel nézett fel rám. Már nem tűnt annyira álmosnak. Apró kezei simogatták mellkasomat és  egy pillanatra úgy éreztem ő tényleg lát engem. De ez még  5 napig lehetetlen.  5 nap múlva viszont már  nálam fog lakni. Nem tudhatja meg, hogy az egészet én találtam ki. Nem tudhatja meg, hogy én fizettem neki a műtétet...

Simogatni kezdtem karját és legszivesebben már rég lekaptam volna, de nem tehettem. Vissza kellett fogjam magam, hogy nehogy megrémüljön.  Nem akarom, hogy azt higgye  csak arra kell nekem. Hogy csak úgy maradhat nálam, hogy kikel nyitnia  előttem a kaput. Mert azt nem szeretném. Nekem ő annál sokkal fontosabb.

- Louis...hogyha ott fogok lakni nálad akkor, hogy fogok majd fürdeni?- láttam rajta, hogy eléggé zavarban van.
- Eddig nővér segíttet neked?- kérdeztem mire bólintott.- Akkor majd segítek neked.  Ha nem akarsz meztelen lenni akkor  majd veszel fel fürdőruhát.- mosolyogtam.
- Tommo... nekem nincs...
-  Akkor majd veszek neked- simogattam az arcát.

Nem mondott semmit mert tudta, hogy nem tud lebeszélni róla.  Viszont arca közeledni kezdett az enyém felé.  Már azt hittem megfog csókolni mikor kitapogatta fülemet és szégyenlősen belesúgott valamit. "Nem tudom a méreteimet"

- Vedd le a pólód.- utasítottam mire ő meglepődött.- Vedd le.

8. rész

Sziasztok
Köszönöm annak a négy embernek aki komizott az előző részhez. :)
A részek gyakoriságát senki se hozza fel a kommentárokban. Pédául idézem egy másik blogomból " jó lett csak nem értem minek hozod ilyen ritkán". Nyár utolsó napjaiban vagyunk. Tényleg szeretném kiélvezni. Értem én, hogy szereti a blogomat és nagyon is örülök neki, de azért moderáljuk már magunkat.
Pár komment után új rész. (3)
u.i.: ne haragudjatok, hogy mostanában három hetente hoztam a részeket, de  most meg suli így remélem lesz azért időm! A következő rész remélem vasárnap tudom már hozni :)

Dóri xx

Nem féltem őt a fiúktól. Csak ajánlom, hogy egyik sem szólja el magát. Nem tudom, hogy-hogy fogadná. Tudom...vagyis remélem, hogy nem élne azzal vissza, hogy én vagyok a...kije is vagyok egyáltalán? Barát? Vagy az sose voltam csak mindig több? Miért lennék több? Ő nem olyan lány. Tuti mindenkivel ilyen nyílt és közömbös. Legalábbis Niallel eléggé jól kijönnek. Még csak egy órája vannak itt  a fiúk és Niall szinte már kisajátította magának. Egyfolytában nevetnek valamin és sugdolóznak.

- Hé Louis, nem is tudtam, hogy van humorod!- kuncogott Hope, de amikor rájött, hogy mit mondott rögtön meg bánta. - Mármint nem úgy értettem. Nem akartalak ezzel meg bántani.- sütötte le a szemeit.

Annyira aranyos volt ahogy elszégyellte magát, hogy belőlem is nevetést váltott ki. Hirtelen abba hagytam a kuncogást mikor leesett, hogy rólam beszéltek.  Felhúzott szemöldökkel ránéztem Niallre, aki ártatlan tekintettel figyelt engem. Leültem Hope mellé.

- Ti rólam beszéltek?- kérdeztem elégedetten. Mivel tudtam, hogy Hope az arcomat nem látja így az érzéseimet hanglejtéssel próbáltam kifejezni. Láttam rajta, hogy elpirult amin elnevettem magamat.

Magamhoz öleltem törékeny testét és megpusziltam. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém. Elvégre sose csináltam vele ilyet. Talán most, hogy itt vannak a fiúk sokkal bátrabb lettem? Kitudja...
Tudom, hogy őt is megleptem ezzel, de örült is neki. Tekintetemet kereste így úgy gondoltam, hogy ha fejemet szeme  irányába hajtom, olyan lenne mintha tényleg látna. Már szólásra akarta nyitni a száját mikor a fiúk megzavarták benne.

- Amúgy ti együtt vagytok?- kérdezték egyszerre. Miért csinálják ezt? Már tisztáztuk, hogy nem...
Zavartan néztem rájuk. Mire akarnak ezzel kilyukadni? Ránéztem Hopera és láttam rajta, hogy pipacs vörös lett. Nem tehettem róla, de megnevettetett. Kíváncsian vonta fel a szemöldökét. Engem keresett.- Válaszolnátok?

- Louis a barátom.- mosolygott Hope.- Nem érez irántam semmit.- ugh. Szíven ütöttek szavai. Hogy gondolhatja ezt?. És ő... ő hogyan érez? Miért nem mondja azt, hogy ő sem? Talán mert nincs így?- És őt kiengedik engem meg nem fognak, mert csak gondviselővel mehetek el innen. Akár betöltöttem a 18-t. Akár nem.-láttam rajta, hogy elszomorodott. Nos ezt még megbeszéljük...

~°~

Miután leléptek a  fiúk, én még bent maradtam Hope-nál. Azt hiszem lesz mit megbeszélnünk. Hogy is kezdjem? Nézd Hope, nekem nagyon bejössz és örülnék, ha együtt lennénk? Vagy, Szóval mit szólnál, hogy ha együtt lennénk? Lennél a barátnőm? A csajom? A herkentyűm? Oké... az utolsók elég gyengén hangoztak. Egyszerűen csak megfogom a kezét és megkérem rá.

- Nagyon aranyos barátaid vannak.- mosolygott. Oké...akkor később kérdezzük meg.- Niall kicsit mesélt rólad. Ezért voltam vele annyit. Remélem nem bánod.- hátradőlt a falnak. Uh, csak ezért. Akkor most megnyugodtam. Félig...

-Nem haragszom.- megfogtam a kezét amin tudom hogy meglepődött viszont nem húzta el. Ez jó jel nem?- Mit beszéltetek rólam?

- Hogy, ha továbbra is ennyit fogsz beszélni, akkor hamarosan elmehetsz.-sóhajtott.- Ennek annyira nem örültem, de annak igen, hogy végre beszélsz. Emlékszem az első hetekre mikor csak énekeltél és nem szóltál hozzám.- szomorúan elmosolyodott.- Ígérd meg, hogyha elmész innen meglátogatsz! Hosszú ideje először van megint barátom. Tudod...mind elfordultak tőlem. 

Basszus. Szegény lány. És még  én is hazudok neki. Oh, ebből, hogy fogok jól kijönni nem tudom.

Összekulcsolt ujjainkat néztem. Nem hagyhatom itt...Magammal kell vinnem, ha kiengednek.
Végig simítottam karján mikor vállamra hajtotta fejét. Megakartam kérdezni, hogy álmos-e, de már elaludt. Olyan édes alvás közben. Úgy megérinteném és megcsókolnám. De nem tehetem. Jézusom... dehogy tehetem!
Vagyis alszik. Elég morbid lenne nem? Vagy romantikus azzal kelteni? De hát még csak most aludt be.  Mik ezek a gondolatok Lou? Azóta még egy lányt se akartál ennyire. Talán tényleg ő az angyalom? 

~Hope szemszöge~

Tudtam, hogy Louist zavarja valami és, hogy nem mondja el. A mai nap után remélem, hogy sokkal közelebb enged magához. A vállán pihentetem a fejem és úgy csinálok mintha aludnék, mert nem akarom, hogy elengedje a kezemet. Bele illik az enyémbe. Hm... ez olyan ismerős. Mintha hallottam volna valahol. "A kezed bele illik az enyémbe...". Valamelyik nap ezt énekelte Louis. Tényleg!! De olyan mintha már a rádióban is hallottam volna. Mármint... nagyon megegyezik Tommo hangjával, de az övé természetesen sokkal szebb. Legalábbis az egyik rádiós felvétel a másik élő. Én mindig is élőben jobban szerettem mások hangját talán ezért. De azért tényleg kísérteties a kettő közötti hasonlóság.

Mikor  mozogni kezdett alattam rögtön kipattantak a szemeim. Már elakart menni? Pedig olyan jól éreztem magam vele. Örülnék, ha még kicsit maradna, mert szeretnék vele kicsit kettesben lenni. Az normális, ha meg akarom csókolni? 

-Nem akartalak felébreszteni! Csak elakartam feküdni, mert kicsit elzsibbadt a vállam.- hangjából ítélve szerintem mosolygott. Örülök, hogy azt mondta, nem ment volna el. Itt az ideje, hogy beszélgessünk....

7. rész

Sziasztok
Körülbelül, 3 hete volt új rész. Sokan írtak nekem e-amilt, hogy mikor hozom már az új részt. Nos üzenem nekik, hogy nem reklamálni kell, hanem komizni :) Köszönöm annak a két embernek aki képes volt kommentálni az előzőrészhez.
Itt az új rész.. jó olvasást.

~Louis Tomlinson szemszöge~

Napok teltek el azóta, hogy bementem hozzá és a karjaimba esett. Párszor már átjött hozzám, de sosem voltam bent a szobában. Nem szabad közel kerülnöm hozzá. Nem, mert akkor nem tudom elengedni. Nem szerethetek belé. Vagy már késő?
Nem tudom.  De tök mindegy, mert én hamarosan kikerülök innen és ő itt marad. Nekem kint van életem, míg neki nincs. Okéé... ez lehet, hogy durván hangzott de ez az igazság. Nem lehetünk együtt. Teljesen külön világban élünk.
Hiába szeretném, ha ő nem szeretne viszont. Hiába lennék vele együtt, ha kint a külvilágban titkolnom kéne, hogy  véletlenül se szakítsanak el egymástól minket. Meg ugyan már. Most lesz 18 éves még csak. Na és én? Én  hamarosan ütöm a 23-t. Túl nagy a korkülönbség. Nem, nem lehetünk mi együtt.
Ő is más és én is. Különbözik a személyiségünk. És ő vak! Az isten szerelmére a munkám mellett, nem tudnék rá vigyázni. Hogy is tudnék.. hiszen ő nulla 24 órában figyelmet érdemel. És én ezt nem tudnám vállalni. Szeretni szerethetem. Hitegetni hitegethetem. De többet úgy sem tehetek. Tehetünk.

Ezért szar az élet. Mert végre tudnál ő utána szeretni  egy másikat. De nem teheted, mert a sors kicseszett vele és veled.
De mi van, ha a sors azért csinálta ezt az egészet velem, hogy találkozhassunk?
Mi van, ha innentől a jövőm az övével fonódik össze?
Mi van, hogy ha pont rá van szükségem a felépülésre.
Ha tényleg ő a fény az alagút végén.

Lassan nyílott ki az ajtó. Már azt hittem, hogy ő az, de helyette a négy legjobb barátom esett be rajta.
Annyira hiányoztak már. Felugrottam és mindegyiket magamhoz öleltem. Lebombáztak a kérdéseikkel, de a hang a torkomban megint elakadt. Miért???
Mindannyian szomorúan néztek rám. Így elővettem egy lapot és egy tollat.

"Fogjuk rá. Megvagyok. Nos... van egy lány. Nem... nem Eleanor:(.
Hopenak hívják. Vak. De gyógyítható. A szomszéd szobában van és nagyon aranyos. Szívesen bemutatnám nektek, de valószínűleg nagyon utál. Már egy hete, hogy nem beszéltem vele. Félek bele szeretni. De eddig mindennap  az ajtómnál állt és kopogott. Szegény..
De ő nem tudja, hogy ki vagyok. Nem is hallott rólunk :) Tehát ti se áruljatok el.
Csak annyit tud, hogy van négy haverom akik szinte már a testvéreim és együtt szoktunk zenélni egy garázsban...
Szóval. Ha megakarjátok ismerni akkor  el ne mondjátok neki. Azt szeretném, ha úgy szeretne amilyen igazából vagyok. Ő képes volt megszólaltatni. Értitek?"- átnyújtottam nekik a cetlit és olvasni kezdték.

- Haver, de hiszen ez nagyszerű! Azt hiszem...- mondta Harry.- Még szép, hogy megakarjuk ismerni. És tuti nem tál, ha tényleg mindennap  kopogott. Nehogy lemondj róla csak mert, az a hülye elved van, hogy nem lehettek együtt!.- rót meg.- Mert ne is tagadd. Tudom, hogy ezt gondolod!

Annyira jól ismer... Talán igaza van. Azt hiszem itt az ideje, hogy bemutassam őket neki. Felálltam és megpróbáltam megszólalni, de nem ment.  Mutogattam, hogy kövessenek. Mikor körbe néztem a folyosón hála istennek egy nővér sem volt ott. Bekopogtam Hope ajtaján és mielőtt válaszolhatott volna, bementem és becsuktam az ajtót. Előtte megkel kérdeznem tőle, hogy megszeretné-e őket ismerni.

- Louis?- hallottam kétségbe esett hangját és amikor nem szólaltam meg, rögtön tudta én vagyok. Óvatosan felpattant ágyáról és próbált megkeresni engem, ezért közeledtem felé. Kinyújtottam a kezem és amint megfogta karom, hozzám bújt. Meglepődtem tettén, de szép lassan vissza öleltem. Oh, a picsába! Hogy is tudnám elengedni??? - Már azt hittem, hogy köszönés nélkül elmentél! És itt hagytál. Annyira féltem Tommo.- szólított a becenevemen. Ez olyan furcsa. Az ő szájából olyan más. Olyan szépen cseng.

-Sose hagynálak el.- csúszott ki a számon. Bezzeg most megtudtam szólalni. Ó a picsába! Megrezzent karomban  és kezeit felvezette felkaromon, majd vállamon és végül beletűrt a hajamba. Fejét felemelte és szembe találtam magam üveges tekintetével. Nem látott, de még is csillogott a szeme. Még így is annyira gyönyörű.- Itt vannak a barátaim... szeretnéd megismerni őket?- simogattam hátát. Mire ő bólintott.- Fiúúk!- szólítottam őket gyenge hangon, mire be siettek.

- Oh, Tommo soha ne hagyj el! Oh, Tommo. Olyan jó hallani a hangod.- viccelődtek és féltem, hogy Hope nem veszi jó néven, de rögtön tudtam, hogy ez nem így van, mikor a hang irányába dobta párnáját és nevetett.

6. rész

Halihóóóó <33
És imeee az új rész :)))
Bocsesz kukesz életeim <3  8 napig nyaraltam aztán be  pótoltam barátnőmmel az elmaradt időket és szombaton megyek Szerbiába :3333 Nektek hogy telik a nyár?:)) Jaj, azt nem is meséltem, hogy tegnap barcelonában ott lettem volna a 1D koncertjén.... de  egyik szülőm se kísért el. Ingyen lett volna a repülőjegy a koncert jegy(!!!) Mivel egyik legjobb barátnőm kint lakik Barcelonában és ezt kaptam volna tőle szülinapomra. Nagyon szomorú voltam és vagyok is de... legalább oda adja Niallnek a twitter nevemet, ha  összefut velük:))
Na, de jó olvasást!:))


Feszülten figyelem apró kezét, kezemen. Elmosolyodom rajta. Megakarok szólalni, de nem megy. Miért nem? Zavarban vagyok. Nyitom a számat, de egy hang se jön ki. Mély levegőt veszek, majd kifújom.

- Ebben a városban születtem- szinte suttogom.- 1991-ben.- tőmondatokban beszélek.- 5 húgom és egy öcsém van.- miért megy ilyen nehezen?- 4 fiú barátommal szoktunk zenélni- jobb, ha nem tudja, hogy híres vagyok...- Rosszul lettem és amikor felkeltem nem tudtam megszólalni- hazudok.

- Akkor te most...23 éves vagy?- percek múlva teszi fel a kérdést.
- Nem, majd december 24. fogom betölteni.- mosolygok rá, bár már tudom nem látja.
- Akkor már értem miért van angyali hangod- csúszott ki véletlenül a száján.

De mielőtt még reagálhattam volna bejött egy nővér a szobába. Meredten bámult ránk. Ajjaj....
Lassan felálltam és mielőtt bármit mondhatott  volna átmentem a szobámba.

Órákig feküdtem az ágyamon és az utolsó mondatán gondolkodtam. "Akkor már értem miért van angyali hangod". Azt hiszi angyal vagyok? Korán sincs így. Hisz nem rég hazudtam neki. Egymás után kétszer...
De féltem, ha elmondom neki, hogy én vagyok a nagy Louis Tomlinson a One Directionból és teljesen más miatt kerültem be akkor megint az lenne, hogy úr isten egy sztár van itt velem.

Nem akartam, hogy ő is ilyen legyen. Szeretném, ha átlagos embernek gondolna aki egy rosszullét után került be. Szeretném jobban megismerni. Több időt vele tölteni. De most is alig tudtam meg szólalni. Istenem, olyan szerencsétlennek érzem magam. Nem szerethetek bele... kint úgy is szét szednének minket.
Hiányoznak a fiúk... de  félek, hogy ha be jönnek, Hope megtud mindent.

Össze kell szednem magam. Nem jöhet közbe egy lány sem! Hisz alig ismerem. Vak! Hogy jöhetne ki velem? Én míg átmeneti  beteg vagyok itt...ő itt marad. Habár.... hamarosan 18 éves lesz. Talán akkor kijöhet. De akkor is benne van a pakliban, hogy nem jövök be neki.

De miért érdekel, ha bejövök neki vagy, ha nem? Felnevetek...
Nem érzek iránta semmit. Miért érdekelne?
Jaj, Louis... néha annyira vicces vagy! Képzeletben hátba veregetem magamat.

~Hope szemszöge~

Mikor bejött a nővér, Louis úgy csinált, mintha sose beszéltünk volna és elment. Megmondom őszintén nagyon rosszul esett. De legalább szóra bírtam. Megtudtam róla pár dolgot. De nem érdekes, hogy mindketten ebben a városban születtünk, de nem tudtunk egymásról?

Bár mondjuk nagyon nem ismertem senkit. Nem nagyon voltak barátaim ugyanis anyámék magántanárokat hívattak. Sóhajtok mikor vissza gondolok az emlékekre.

Olyan furcsa elektromosság futott végig bennem mikor a karjaiba estem. Na és amikor megérintettem arcát. Ha vissza gondolok borostás állára mikor végig simítottam rajta még most is kiráz a hideg. Jézusom mit tesz velem?
Majd mikor végig simítottam a kezén és megfogtam. Idegen érzés gyűlik össze a hasamban. Megőrjít...

De nem!! Nem szerethetem!
Nem lehet, hiszen ő...bármikor elmehet, de én... én talán örökre itt maradok. Habár 18 évesen felelősségre  elmehetek nem? 

Ez az egész olyan komplikált. Hiszen, ha elmegyek..honnan veszem, hogy ő vele leszek? 

Meg, hogy... bejövök neki?

Talán ő nem is érezte azt amit én mikor egymáshoz értünk. De akkor mit keresett az ajtóm előtt? Miért nyílt meg nekem? Vagy... csak nem akart bunkó lenni? Ahj, fogalmam sincs mi van. Sose találkoztam ilyen érzésekkel még. Mi történik velem?

Nyugalom édeseim<3 Végre haza értem Siófokról! Nagyon élveztem ott lenni, de nem hittem volna, hogy nem lesz net o.o
Sietek az új résszel!:)
Ti voltatok/mentek nyaralni? :) Irjátok le komiba:))