11. rész

Sziasztok!
Rájöttem valamire. Nem tudok elszakadni tőletek! Ha szomorú vagyok akkor mindig feljövök ide és újra olvasom a részeket, kommentárokat.  Valami olyan varászt ültettem bele ebbe a blogba amire nem tudok rájönni, hogy mi lehet az.
Íme az új rész! akik még olvassák a blogot azok kommenteljenek kérem!


A műtét egyre gyorsabban közeledik és én pedig egyre bizonytalanabbá válok. Biztos ezt szeretném? Benne van a pakliban, hogy nem sikerül. Elviselnék még egy kudarcot? Nem... biztos, hogy nem. De nem akarok csalódást okozni Louis-nak. Elvégre már kifizette a műtétet. Na meg természetesen nem csak mindig a rosszra kell gondolni. Benne van a pakliban az is, hogy meggyógyul a szemem nem?  Újra látni.. Színek, táj, emberek. Láthatom a barátait és láthatom Louist!!  Bár... nem mindegy már, hogy látom-e őt vagy nem? Az érzéseimen nem változtat semmin, ha csúnya, ha gyönyörű. Csak fekszem az ágyamban és hallgatom csodás hangját. Néha.. átkopogok neki és ő erőteljesebben énekel. Hangjával megnyugtat. November 29. van. A műtét November 30-ra van kiírva.  Jól esne, ha vele tudnék most aludni, de természetesen ez nem lehetséges. Habár... nem most fordulna elő először, hogy megszegem a szabályokat nem? Belebújtam papucsomba és halkan átosontam Louishoz.

- Mit csinálsz?- hallottam meg fáradt és egyben ijedt hangját. Lépteit egyre közelebbről hallottam.
Karjait derekam köré csavarta és magához vont.- Nem szabad ezt, te is tudod!- mosolyogva meghúztam vállamat és megpusziltam az arcát.
Halkan kuncogott és elvezetett az ágyához. Elfektetett az ágyon, amitől elpirultam. Bebújt mellém és betakart minket. Hasamat simogatta már egy ideje mikor felé fordultam.  Olyan közel volt az arcunk, hogy éreztem ahogy kifújta a levegőt.

- Tommo... én még sosem csókolóztam.- suttogtam.

~Louis Tomlinson~

Amikor abba hagyta a kopogást azt hittem elaludt, de tévedtem. Percekkel később kinyílt az ajtóm és ő jött be rajta. Gyorsan oda siettem hozzá és kedvem volt leszidni, hogy- hogy csinálhat ekkora hülyeséget, de  még is örültem, hogy megtette. Holnap van a műtéte... lehet, hogy fél. Gyengéden magamhoz öleltem, majd lefektettem az ágyamra. Elpirult, majd bebújtam mellé és egy ideig hasát simogattam, miközben belélegeztem hajának isteni illatát. Percekkel később felém fordult. Olyan közel volt hozzám, hogy éreztem lélegzet vételét.

- Tommo... én még sosem csókolóztam.- suttogta.

Nagyon meglepődtem mikor ezt mondta. Tudtam, hogy nem nagyon volt fiúkkal dolga, de nem hittem volna, hogy még sosem csókolózott. Egyáltalán miért mondta most ezt? Talán azt akarja, hogy megcsókoljam?

- Nos, én sem.- mondtam, majd elnevette magát.
- De Louis, én komolyan még soha.- a szájára tudtam csak gondolni egész végig.- Még egy szájra puszi se volt soha. - ettől még jobban meglepődtem.
- É-és szeretnéd, hogy most meg- megpusziljam a szád?- minden porcikám remegett a gondolattól.

Láttam pirosodó arcát és nem mondom... az enyém is az volt. Már azt hittem, hogy nem válaszol, de rábólintott. Ebben a pillanatban azt hittem, hogy szívrohamot kapok annyira megörültem.

- O-oké.- suttogtam és közel hajoltam hozzá, amennyire csak lehetett.

Élesen beszívta a levegőt és visszatartotta amitől elmosolyodtam. Ő is ideges. Komolyan mondom az első csókomnál nem voltam ennyire kikészülve, mint most.  Lehunyta a szemét és én is, majd nem habozva tovább  megcsókoltam telt ajkait. A szivem követhetetlen  ütembe vert. Kezét arcomra tette, én pedig az enyémet a derekára.  Fogalmam sincs mi volt ez az érzés. Mármint bizsergett szó szerint a szám. Sokáig elidőzött a szám az övén, majd elhúzódtam. Nem akartam megtörténni ezt a csodálatos pillanatot, de látni akartam. Éreztem ahogy libabőrös lett a dereka. Másodpercekkel később  megint megéreztem ajkait. Meglepődtem, de tudtam mit érez. Nem bírtam elszakadni ajkaitól és ő sem. Apróra kinyitotta száját, mintha azt akarná, hogy megcsókoljam. Lassan és óvatosan megcsókoltam. Eszméletlenül csókol. Beletúrt a hajamba és a kezem pedig  feljebb tolta a pólót derekáról, ahogy vadabb lett a csókunk. Bekövetkezett amitől féltem. A haverom jelzett. Lent gondok vannak. Merevedésem combjának nyomódott. Oh, a fenémbe. Nem akarom megijeszteni. Próbáltam a hátamra fordulni, de jött velem  ő is és hasamra ült. Jézusom. Nem tudja mibe ment bele. Simogattam a hátát miközben ő fejem mellett támaszkodott. Percekkel később elhúzódott. Szaporán vette a levegőt, ahogy én is.

- Bocsánat.

-Miért? - furán néztem rá.- Én csókoltalak meg. Számolnom kellett volna azzal, hogy csodás szád van Hope- kuncogtam és megpusziltam az arcát.  Arcát elöntötte a forróság.


A jég... megtört közöttünk.