5. rész

Sziasztok!
Nagyon sajnálom hogy megint nem irtam előbb, de most már fogok mert itt a nyár!!:))
Nagyon sok dolgom  volt ballagásig és ballagás után is. Ma tudtam végre fellélegezni:))
Jó olvasást!:)
És kérek szépen pár komit!:))

~Louis szemszöge~

Már jó pár napja nem láttam az ajtóm előtt...
Próbálom a dalaimmal  rávenni arra, hogy jöjjön be hozzám. De... nem érti. 

Mély levegőt vettem és felálltam az ágyamról. Lassan kicsoszogtam szobámból és megálltam az ajtaja előtt. 

Már emeltem a kezem amikor megfagyott bennem a vér. Ugyan már Louis...félsz benyitni?
Annyi baromságra képes voltál és egy, egyszerű kop-kopra nem vagy képes? Nevetséges vagy.

De hát... mi van ha nem lát szívesen?
Mi van, ha.... elküld?
Mi van, ha még sem akar látni...

Mély levegőket vettem, mintha egyre jobban fogyna az oxigén körülöttem. Leengedtem magam mellé a kezemet. Már megakartam fordulni mikor kinyílt az ajtó. Oké... nincs menekvés. Ő állt az ajtóban. 

Mintha észre se vett  volna előre sétált neki a mellkasomnak. Meghökkenve  hullott kezeimbe, ugyanis sikeresen elkaptam mielőtt még a földre eshetett volna.
Elektromosság futott végig rajtam, ahogy  ujjait  karomra rakta. Simogatni kezdte a karomat, majd a vállamat és végig és tapogatni kezdte az arcomat. Furán néztem rá. Elnevette magát...

"Áh, szia Louis"- mosolygott.-" Arc vonásaidból ítélve nem nagyon érted miért tapogatózok igaz?"-nevetett- " Gyere be!"- behúzott a szobájába és kitapogatózva leült az ágyára. -" foglalj helyet!"- paskolta meg a szivacsot.

Lassan tétovázva leültem mellé, megtartva a tisztes távolságot. Sokáig néztem őt. Mosolygott. Annyira szép a mosolya... annyira gyönyörű... istenem, de még mennyire. Elpirultam.. jézusom én tényleg elpirultam. Nem láthatja meg! Gyorsan elfordítottam a fejem.

"Szóval...mit akartál mondani?"- mosolygott-" Mert gondolom, azért jöttél, hogy beszélgessünk és nem azért, hogy csöndben nézz engem"-nevetett. Annyira meglepődtem, hogy szóhoz se jutottam.- "Hát jó... mesélj magadról!"- felém fordult de nem a szemembe nézett, hanem a mellettem lévő asztalt bámulta, mintha ott lennék. -"Akkor kezdem én.." - sóhajtott.-" Már két éve vagyok itt a klinikán... volt egy autó balesetem... nos... hát... a családomból mindenki épségben megúszta kivéve én. Megvakultam, de gyógyítható csak nincs rá pénzem és kockázatos is. Anyáék ez miatt elfordultak tőlem mivel nem tudták elviselni, hogy az egyik gyerekük nem tökéletes"-nagyot nyelt.-" Szóval... már két éve nem beszéltem senkivel erről."-szomorúan mosolygott.-"14 éves voltam...már közelítettem a 15 felé mikor ide bekerültem. De most..mesélj te. Miért kerültél be?"-rám nézett és mély levegőt vettem. És hosszasan csöndbe maradtam. Közelebb jött és megkereste a kezemet, majd félénken megfogta. Meglepődtem az érintésén.